WORKSHOP KÉPEKBEN-2017.11.18.

Lezajlott a szitanyomó workshop sorozatunk 2. része is, itt hozom a képeket róla. ( A sorozat első alkalmáról ITT találtok összefoglalót.)
Mivel rengeteg fotó készült, ide a blogra csak egy részét töltöm fel, további fotókat a fb oldalon, az esemény oldalán találhattok ITT.

Nagyon jól sikerült a workshop, illetve workshopok, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel, és a korlátozott férőhelyek miatt létrehoztunk egy délutáni csoportot is.
Eszméletlen jó kis csapat gyűlt össze most is! A szálak összeértek, mert a résztvevők közt több ismerős is üdvözölte egymást véletlenszerűen, jöttek barátnők is, családtagok, így azt gondolom, hogy igazán oldott, baráti hangulatban telt el az a pár óra.

Nagyon örültem, hogy a workshopon részt vett egy 9 éves kislány is az anyukájával, így láthatjátok, hogy a gyerekek is mennyire élvezik a szitanyomást, s nyugodtan lehet jönni a következő alkalmakra a gyerekkel, élvezni fogják!
Most is esett szó azokról a dolgokról, amikről a korábbi alkalommal, így aki először jött, nem maradt le semmi infóról.

A korábbi alkalomhoz képest amikor a különböző textilmintázási eljárásokat próbáltuk ki, most annyi volt a változás, hogy kifejezetten a szitanyomásra fókuszáltunk.
A résztvevők a Bimbadesign előre elkészített szitái között mazsolázhattak, alig tudtak választani.
Akik a korábbi alkalommal részt vettek, s megismerték a papírsablonozás technikáját, hozhattak otthonról sablont, s így lehetőségük nyílt önálló minta elkészítésére.

A workshoppereknek lehetőségük nyílt ez alkalommal a próbanyomatok mellett az otthonról hozott ruhadarabok szitázására is. Mindenki hozott valamilyen megunt, vagy kis felturbózásra váró ruhadarabot, de volt aki kifejezetten erre az alkalomra vett felsőket, melyeket itt megmintázva aztán ajándékba adott tovább.
Ezt a bernáthegyi kutyussal díszített pólót Elena, egy 9 éves kislány szitázta a testvérének, anyukája pedig küldött nekünk fotót, nagyon cuki lett, ezúton is köszönjük!

Volt aki komlett méteráruval tért haza, amiből otthon tetszés szerint bármi készülhet.
Ez kb. 1,5 m hosszú anyag pl. kiválóan alkalmas falvédőnek ha nincs szívünk szétvágni, de lehet készíteni belőle díszpárnákat is, kanapén kifejezetten jól mutatnak a vicces kis lemúrok.
Én csináltam korábban ilyen mintából leggings-t a kislányomnak, de simán körbe lehet vágni valamelyik lemúrt, s rávarrni egy póló elejére/hátára, a variációk száma korlátlan, minden a fantáziánkra van bízva.

Készült rénszarvasos harisnya is, nagy sikere lett! Mivel  vastag a harisnya, így bátran fel lehet venni szoknyával is, az ünnepi hangulatot mindenképp fokozni fogja. (Azt hiszem egy ilyet készítek magamnak én is, nekem csak apró kaktuszos és pozsgás mintákkal díszített van eddig.)

A gyakorlottabbak már cifrázták is a dolgokat, ugyanis a szitát egymás után letéve már láthattunk példát az ún. rapportálásra is, még ha ez nem is tudatosan történt, az arra alkalmas mintával.
Ugyanitt  többszínű nyomat is készült, ún. kitakarásos technikával, ami azért említésre méltó, mert sokkal melósabb elkészíteni, hiszen az adott szitát többször kell lenyomni hozzá, közben a szitát mosni, szárítani is.

November közepe lévén a résztvevők kifejezetten kedvelték a mikulásos, angyalkás, mézeskalácsos mintákat, amik a vászontáskákon kifejezetten jól mutattak, így ki-ki a maga által preferált mintával díszített táskával, otthonról hozott ruhadarabbal térhetett haza.

Remélem sikerült felkelteni az érdeklődéseteket a szitanyomás iránt, nagyon jó kis technika, rengeteg lehetőség van benne, s nagyon egyedi dolgokat lehet vele létrehozni.
Ha ti is kedvet kaptatok, iratkozzatok fel a HÍRLEVELÜNKRE  ITT, hogy mindig naprakészek legyetek az induló workshopjainkat, friss információkat illetően.