• TAVASZI KOLLEKCIÓ

    HA TAVASZ, AKKOR MEGÚJULÁS…

    Végre elkészült az új weboldalam, amit már régóta terveztem elkészíteni, most jutottam idáig…
    Ha már új weboldal, akkor új blog is lesz, amit ezúttal igyekszem rendesen karbantartani, vezetni.
    A legfrissebb infókat a facebook és instagram oldalak mellett innen érhetitek majd el.

    Általában az újdonságokról, friss termékekről, közelgő avagy lezajlott workshopokról, DIY projektekről fogok írni. Többek közt…(Az évek során ugyanis rájöttem, hogy ha nem muszáj, nem szorítom magam kényszerítő keretek közé, ami azt jelenti, ha úgy van kedvem, bármiről írok. Lehet, hogy a következő blogbejegyzés az előző napi edzésről, vagy az elkészített ebédről, aktuálisan kedvenc zenéről, másokkal való együttműködésről, egyebekről szól majd.) Kialakul.

    Most épp az új,  tavaszi kollekcióm aktuális, írok róla egy kicsit, olvassátok.
    Akik ismerik, s követik a Bimba tevékenységét (ezúton köszönöm) tudják, hogy évente kétszer jelentkezik a BIMBA új mintakollekcióval. Először tavasz körül, másodszor tél környékén.

    Elkészült A BIMBA 2017-es tavaszi kollekciója

    A weboldallal együtt a succulents_collection avagy pozsgások elnevezésű mintacsalád tavasszal debütál. Az április 9-i PiciPiacon találkozhattok velük először élőben, és természetesen a vadiúj BimbaShopban is elérhetitek.

    Gondos, előrelátó tervezőként már tavaly elkészítettem a cuki pozsgás növények inspirálta mintákat.
    Nem mondom, nagy kihívás volt december óta várni, hogy végre  használhassam a szitákat, de megérte.

    Mit kell tudni az új mintacsaládról?

    A Bimba megszokott piktogram formái helyett most némileg rendhagyó minták születtek. Na nem mintha elpártoltam volna a kedves, kockafejű állatkáktól, de néha nem árt egy kis változatosság, nem igaz?

    Az alapvető jellegzetességek azért megmaradtak, így ezekben a mintákban is jelen vannak az ellentétek; kicsi-nagy, egyenes-íves, lekerekített-szögletes, vékony-vastag, na és a jó öreg fekete-fehér. Ez elsősorban a babáknak oly fontos kontrasztok miatt, de nem titok, hogy odavagyok értük. Így párban ám. Külön-külön nem annyira érdekesek számomra, ahogy a babák számára sem.

    A némileg szigorú geometrikus szabályosságot helyenként játékos, vidám pöttyök, esetenként apró feliratok oldják, valamint a színek alkalmazása. Van ahol csak jelzésértékkel szerepelnek színes címkék, szalagok, másutt  azonban a szitázott minták is színesednek. (Megjegyzem jól áll nekik.)

    Mik készülnek az új pozsgásokkal?

    Minden, ami csak belefér, egyszerűen annyira cukkerek! ♥ Legszívesebben rászitáznám az ablakokra is. (Amúgy lehet, hogy kipróbálom egyszer…)

    Egyelőre pici párnácskák készültek. Meg nagyok is.  Meg készültek babatakarók. És hátizsákok. És ezek együtt annnyira vagányak, szeretnivalók, kész öröm készíteni őket! Együtt mutatnak a legjobban, de külön-külön is feldobják a teret. Vannak színesek, kevésbé színesek, fekete-fehérek, szúrósak, pufik, cserepesek, pöttyösek.  Continue Reading